Vágyakozva pillantottam utánad a párás ablakon. Azt gondoltam, hogy nem utoljára látlak. Tévedtem! Elszalasztottam a lehetőséget, olyan könnyen! Hagytam, hogy mint szürke hamu, kicsússzon gyönge markom közül. Engedtem, hogy elmenj. Nem ragadtam meg a lehetőséget... Nem rohantam utánad, nem ugrottam nyakadba, nem zártalak karjaim közé, és te sem engem. Nem leheltem apró csókot ajkadra. Nem zokogtam a válladon, nem kértem, hogy maradj, nem ellenkeztem, mikor szórakozottan hátraintettél, és hanyag mosollyal azt mondtad: -Viszlát! Majd találkozunk!- De nem! Nem találkoztunk. És már nem is fogunk. Az egyetlen reményt futni hagytam.