Tegnap éjszaka poros polcómról az eldugott helyről elővettem "Kedves naplómat" hisz minden lapot így keztem,annak ellenére hogy minden eggyes lapon a könnyem helye és a tintával irt szomorúságom helyét észlelhettem. Minden mi oda volt írva igaz volt, és egyben fájdalmas, elég volt egy szót fel olvasnom máris beugrott a kép mi történt velem. Nem bánok egy percet sem, azt már nem, de sajnálom hogy nem mondhattam el neked amit valójában éreztem,és amit érzek. Amit veled tettem és tettél velem. Amin keresztül mentem miközben senki nemtudott aról mi játszódik le bennem. Mikor kint sütött a nap de bennem dühös zápor, zivatart tört minden eggyes percben. Ez akkor volt, mikor irtam a naplómat mára már nincs erőm leirni a fájdalmaimat, talán ha leirnám nem lenne elég 3 kisebb nagyob napló sem! Soha senki nemfogja megérteni akkor minek mondjam el?? Inkább tervezek előre és élek!