Rengetegszer hittem már azt, hogy szerelmes vagyok. Rengetegszer csalódtam, és éreztem úgy, hogy vége a világnak. Aztán jöttél Te és mindent felkavartál. Amiről eddig azt hittem szerelem volt, az semmi ahhoz, amit most irántad érzek. Semmi. Vagy a többi nem volt szerelem, vagy ez nem az. Azt hiszem ez sokkal több annál. Nem tudom egy szóval kifejezni, hogy mit érzek irántad. Nem is lehet. Ezt nem. Amikor meglátlak, szinte már hallom ahogy felgyorsul a szívdobogásom...a testem görcsben van, és az ajkam akaratlanul is mosolyra húzódik. És ezt a mosolyt egyszerűen nem tudom levakarni magamról. Amikor megölelsz, nem csak a gyomromban, hanem minden kis porcikámban pillangók repkednek. Amikor a szemedbe nézek, nem tudok megmozdulni. Amikor elmész, óriási ürességet hagysz magad körül. Olyankor nem tudok enni, inni, sőt, még nevetni se. Legszívesebben minden beszélgetésnél Rád terelmém a szót. Amikor a múltkor megfogtad a kezem, remegni kezdtem, és igen...ott voltak megint azok a hülye pillangók. A szívem már veszélyesen gyorsan vert. Azt hiszem beléd betegedtem. Nem tudom kifejezni szebben. Amikor velem vagy, teljesen a hatásod alá kerülök, és ez komolyan megijeszt. Hívhatod szerelemnek. Én már nem tudom mi az.